DepiAnyu

A gond

IMG_3598Nem tudok írni… Valami visszatart. Ezeket a szavakat is csak azért préselem ki magamból, mert úgy érzem, ha nem teszem, azzal végül magamért nem teszek semmit. Pedig szükségem lenne rá. Tehát kell még egy szó. És még egy. És még egy. Ez így kellőképp unalmas… Meg persze vicces is.

Mindeközben azt is érzem, hogy ha nem írok, cserben hagyom azokat, akik szeretik olvasni az írásaimat. Akik néha, egy-egy hosszabb “néma”, írásszegény időszakban akár vadidegenként is rámírnak aggódón, és megkérdik, hogy vagyok.

Hát nem jól. Bár látszólag minden rendben van, de mégsem.

Mi lehet “A gond”? Nem tudom, nem igazán megfogható. Eldugtam mélyre. A gond bennrekedt, én pedig megrekedtem. Valahogy toporgok itt, az élet közben pedig elmegy mellettem. Pedig érzem, hogy most van itt az alkalom, hogy átlépjem az árnyékom. Hogy megfejtsem magam, és hogy a helyemre kerüljek. Legfőképpen bennem. Mégis nehéz belefogni. Valahogy nincs lendület, ami elindítana, ami rávenne, hogy lemenjek a dolgok mélyére, és megleljem, kivesézzem és végül elengedjem “A gondot”. Talán fáradt vagyok. Vagy kedvetlen. Vagy kell valaki, aki segít ebben, hiszen én is belül vagyok (mégsem középen). Egyedül nincs rálátás. Így megértés sem lehetséges.

Tud valaki egy jó terapeutát, lehetőleg Budán, aki nem gyógyszerekkel variál és nem feltétlenül kell hosszú évekig járnom hozzá, hogy a helyemre kerüljek?

Fruzsi

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szőke-Visontai Ágnes says:

    Adódnak ilyen helyzetek. És már tettél magadért, hogy felismerted a parkoló állapotot. Terapeuta Budán? Ismerek ilyet. Egészen közelről 🙂 és nem kedveli az elhúzódó, gumicsontrágós, belemagyarázós terápiákat.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!