DepiAnyu

Gondolok Rád

Nem, drámázni semmiképp nem szeretnék. Csak hát…

Mégiscsak tegnap éjjel volt 19 éve, hogy jóval megelőzve kortársaimat teljesen árva lettem. És édesanyám pont akkor ment el, amikor már épp jó lett volna…

Amikor megérett bennem mindaz, amit ő hosszú évekkel azelőtt elvetett és nevelgetett.

Amikor már egyenrangú felnőtt nőkként tudtunk az élet, életünk nagy dolgairól beszélgetni.

Csupán pár ilyen “minőségi anya-lánya esztendő” jutott nekünk a Föld nevű bolygón. Túl kevés ahhoz, hogy megkérdezhessem mindenről, ami csak érdekelt.

Így lehet az, hogy fogalmam sincs, hogy milyen volt az ő fiatalsága. Hogyan élte meg. És a szerelmeit? És Aput? Őt vajon szerette? Nehéz volt neki is anyának lenni? Egyedül, két gyerekkel… Nehéz volt neki velünk? Nehéz volt neki engem nevelni? Nyomokban emlékszem: rémesen hisztis és akaratos gyerek voltam. Hogy bírta ki? Ki lehet ezt bírni egyáltalán? Szeretett volna még férjhez menni? Vagy még több unokát? Tőlem is talán…

És a gyűlöletes kérdés… Mi lenne, ha…?

Ugye, sokat beszélgetnénk? Ugye, megértene? Ugye, segítene? Ugye, szeretné Bencét? Akkor is, ha pont olyan, mint amilyen én voltam. Ugye, odabújhatnék hozzá, amikor olyan egyedül érzem magam, mint most? Ha még mindig élne, most ugye itt lenne velem

az anyukám?

(Gondolok Rád.)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Fruzsina Giret says: (előzmény @Bouvet)

    Na jó, akkor írok egyet a HepiAnyura is. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!